2026. július. 6, hétfő
 
  Címoldal | Városi hírek | Kulturális hírek  
     
  „Rózsaszín séta” a mellrák ellen
2012-10-11 11:50:52, Városi hírek


A Magyar Rákellenes Liga Berettyóújfalui Alapszervezete idén is megrendezte tudományos konferenciával egybekötött „rózsaszín sétáját” a mellrák elleni küzdelem jegyében.

 

 

A Magyar Rákellenes Liga Berettyóújfalui Alapszervezete idén is megrendezte tudományos konferenciával egybekötött „rózsaszín sétáját” a mellrák elleni küzdelem jegyében.

A rendezvény a Nadányi Zoltán Művelődési Központ nagytermében kezdődött, ahol a mintegy félszáz hölgyet Halászné Szilágyi Gyöngyi vezetőségi tag köszöntötte. A színvonalas zeneiskolai produkciók után Dr. Szénási György főorvos, az alapszervezet elnöke tartott előadást, melyből kiderült: évente 2500 nő hal meg mellrákban, ezért nagyon fontos a korai felismerés, hiszen a betegség gyógyítható. Az első mellrák ellenes „rózsaszín séta” 2011-ben volt a Lánchídon, mely kezdeményezéshez az újfaluiak is csatlakoztak 2010-ben. A főorvos felhívta a figyelmet a rendszeres mellszűrés fontosságára, hiszen a daganat 5-8 év alatt alakul ki, s minden nyolcadik, tizedik nőt érint a betegség. Önvizsgálatot már húszéves kortól kell végezni – hangoztatta a főorvos, aki szerint vannak figyelmeztető jelek: csomó, folyamatos fájdalom, duzzanat, elszíneződés, ránc, behúzódás, ekcémára utaló jelek, váladék. Bármelyik jel esetén orvoshoz kell fordulni, hiszen a késedelem gyengíti a gyógyulás esélyét.

 

Dr. Simon Éva, a Gróf Tisza István Kórház Radiológiai Osztályának osztályvezető főorvosa szintén a szűrő vizsgálatok fontosságáról, céljáról, a korai felismerésről szólt. Kiderült: 40 éves kor alatt ultrahangos vizsgálattal, míg 40 év fölött röntgen mammográfiával történik a szűrés. Felhívta a figyelmet arra, hogy a tapintásos vizsgálat nem helyettesítheti a mammográfiát, továbbá a korán felfedezett emlőrák gyógyítható.

Halászné Szilágyi Gyöngyi az 1990-ben alakult Magyar Rákellenes Liga céljai közt említette a szűrést, megelőzést, a rehabilitációt, kutatások, kiadványok készítését, tájékoztatást, beteg-orvos találkozók és egyéb rendezvények szervezését, lebonyolítását. A 2006-ban alakult újfalui alapszervezet tagsága tavaly 250 főre emelkedett, ám az éves tagdíj – 2000 Ft– miatt idén mintegy hetvenen maradtak. Az alapszervezeten belüli Együtt, Egymásért Emlőklub tagjai 15-en vannak.

Az előadások után a résztvevők elindultak a Szent István térre, ahol aztán a rózsaszín lufikat elengedték.

 



Kapcsolódó képgaléria:



Add a Twitter-hez   Add a Facebook-hoz   Add az iWiW-hez
 
     
     MENÜ:  
  Címoldal | Városi hírek | Kulturális hírek

Impresszum | Elérhetőségeink