2024. december. 21, szombat
 
  Címoldal | Városi hírek | Kulturális hírek  
     
  A Magyar népmesék rajzfilmsorozatból nyílt kiállítás a Művelődési Házban
2024-10-08 13:45:02, Városi hírek


Nem szükséges elmenni az üveghegyen túlra, ha egy kis „mesés” kikapcsolódásra vágyik az ember, ugyanis szeptember 23-án a Nadányi Zoltán Művelődési Ház megnyitotta az Egyszer volt, hol nem volt… című kiállítását, melyen a Magyar népmesék című rajzfilmsorozat legemlékezetesebb pillanatai kerültek kiállításra.

 
A magyar népmesék sorozatot nem szükséges bemutatni a közönségnek, generációk nőttek fel az egyszerű mégis sokat mondó képivilággal rendelkező alkotáson, amelynek Janklovics Marcell volt a megálmodója. A meséket pedig olyan neves színészek előadásmódjában hallgathattuk, mint Tolnai Klári, Molnár Piroska, és talán az egyik legtöbbet hallható hang a Szabó Gyuláé volt.
A kiállítást Kocsis Csaba köszöntője után Vetró Mihály a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja nyitotta meg, aki kiemelte, hogy bár a mesék gyűjtése az 1800-as évek második felében vett igazán lendületet, ám mára egy olyan gazdag népmesei kinccsel rendelkezünk, amire igazán büszkék lehetünk, hiszen népmesékből és ezek lenyomataiból jóval több, mint 100.000 van napjainkig lejegyezve, ami egész Európában egyedülálló. A lejegyzett mesék közül pedig az egyik kedvencével Kari Sándor, a József Attila Általános Iskola 2. osztályos tanulója nyűgözte le a közönséget, akit Kocsisné Jóván Ildikó készített fel az előadásra.
 
A kiállítás november 10-ig tekinthető meg a Nadányi Zoltán Művelődési Ház Bihar Vármegye Galériájában, ahol nem csak a képek megtekintésére nyílik lehetősége az érdeklődőknek, hiszen kreatív tematikus foglalkozásokkal, programokkal készülnek az óvodás és kisiskolás korosztálynak, melyen előzetes regisztráció után tudnak majd részt venni.
 


Kapcsolódó képgaléria:



Add a Twitter-hez   Add a Facebook-hoz   Add az iWiW-hez
 
     
     MENÜ:  
  Címoldal | Városi hírek | Kulturális hírek

Impresszum | Elérhetőségeink