2025. szeptember. 13, szombat
 
  Címoldal | Városi hírek | Kulturális hírek  
     
  Vadállatokról szólt a Bodorka idei gyermektábora
2025-09-03 13:52:21, Városi hírek


Tizenegyedik alkalommal nyitotta meg kapuit idén a Bodorka NépmesePont nyári gyermektábora, amelynek programjaira ezúttal július 28-a és augusztus 1-je között várták a gyerekeket.

 
A táborhelyek ebben az évben is hamar gazdára találtak, a 24 kis táborozó pedig az állatok és a vadállatok témakörét körbejárva vehetett részt a kézműves foglalkozásokkal, szabad- és tematikusjátékokkal, illetve számos állatmesével tarkított programokon.
 
A kreatív foglalkozások és a szerepjátékok mellett a tábor élményeit idén is közös kirándulás tarkította, amely során a gyerekek Nagyrábén Ványai Gusztáv különleges néprajzi gyűjteményét ismerhették meg, majd a település külterén, Füstpuszta legfőbb látnivalóit is felfedezhették.
 
A tábor zárásaként a szervezők és a résztvevő gyerekek egy kis Bodorkás meglepetéscsomaggal köszönték meg az önkéntesek közreműködését, majd a Bodorka táboroknál már hagyománnyá vált „Ki mit tud?”-dal ért véget a hét, ahol a gyerkőcök ezúttal is tehetségükről és ügyességükről adhattak számot.
 


Kapcsolódó képgaléria:



Add a Twitter-hez   Add a Facebook-hoz   Add az iWiW-hez
 
     
     MENÜ:  
  Címoldal | Városi hírek | Kulturális hírek

Impresszum | Elérhetőségeink