2026. július. 1, szerda
 
  Címoldal | Városi hírek | Kulturális hírek  
     
  Októberi Testületi ülés
2013-11-13 10:09:06, Városi hírek


Október utolsó napján tartotta soros ülését városunk képviselő testülete, mely a sokéves hagyománynak megfelelően a kulturált lakókörnyezetünkért pályázat ünnepélyes eredményhirdetésével kezdődött.

 

A bizottsági elnök hozzátette: ebben az évben 12-en jelentkeztek, de szeretné ha többen jelölnék kertjüket, ingatlanjaikat a pályázaton. Ezúttal 9-en vehettek át emléklapot, Koncz Jenő a harmadik, Ilisz Imréné a második, Szabó István Béke utcai portája pedig az első helyen végzett. Módosították a képviselők a Nova Villa 2010 Nonprofit Kft-vel kötött vagyonkezelési szerződést, melyre azért volt szükség, mert a „Berettyóújfalu az egészséges város II. ütemében a kultúrház épületét is felújítják. Előre hozott napirendként eskütételre is sor került az ülésen, melyre azért volt szükség mert a Jobbik Magyarországért Mozgalom Berettyóújfalui Alapszervezete által delegált Dr. Riczkó István külsős bizottsági tagot a párt visszahívta, és helyette Gál László Csabát delegálta a pénzügyi bizottságba.



Kapcsolódó képgaléria:



Add a Twitter-hez   Add a Facebook-hoz   Add az iWiW-hez
 
     
     MENÜ:  
  Címoldal | Városi hírek | Kulturális hírek

Impresszum | Elérhetőségeink