2026. június. 30, kedd
 
  Címoldal | Városi hírek | Kulturális hírek  
     
  Biztos kezdet Komádiban is
2013-11-27 09:48:48, Városi hírek


A Bihari Önkormányzatok Többcélú Kistérségi Társulása Az „Esélyt a bihari gyermekeknek” című program keretében Biharkeresztesen és Komádiban adott át gyermek- és közösségi házat, mely ettől kezdve várja a gyermekeket, fiatalokat és családokat.

 

Gyökös Zoltán projektmenedzser köszöntőjéből az is kiderült, az itt dolgozó öt szakember segítségével olyan szolgáltatásokhoz juthatnak a programban résztvevők, mint a képességgondozás, kompetencia fejlesztés és a szülői munkavállalás elősegítése. Az épület felújítása 20 millió forintból valósult meg, eszközöket 5 millió forint értékben vásároltak. Vitányi István azt mondta: aki régen járt Komádiban rá sem ismer a településre, hiszen az elmúlt időszakban sok fejlesztés és beruházás szépítette meg a várost.

A köszöntők sorát folytató Muraközi István úgy fogalmazott: a 600 millió forintból megvalósuló program a biharkeresztesi és komádi közösségi házak létrehozásán túl, minden más forrást a bevont 29 település hátrányos helyzetű gyermekei, ezáltal családjaik segítésre fordít. A kistérség második legnagyobb településén, Komádiban valóban nagy szükség van a hátrányos helyzetűek támogatására. A bölcsőde és óvoda, valamint az iskola épületei megújultak az elmúlt években, most pedig ez a pályázat a rászorulókon segít.

A szalagátvágást követően a Kerek Egy Ég Alatt Óvoda Szivárvány Tagóvodásainak műsora tette teljessé az átadó ünnepséget.



Kapcsolódó képgaléria:



Add a Twitter-hez   Add a Facebook-hoz   Add az iWiW-hez
 
     
     MENÜ:  
  Címoldal | Városi hírek | Kulturális hírek

Impresszum | Elérhetőségeink