2024. április. 20, szombat
 
  Címoldal | Városi hírek | Kulturális hírek  
     
  Hazai és határon túli sajtófotókból nyílt kiállítás
2022-06-21 10:58:33, Városi hírek


Bihar megye és Hajdú-Bihar megye fotóriportereinek legsikeresebb alkotásaiból nyílt tárlat a Makk Kálmán Moziban június 13-án. A kiállítást több éve már az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület által szervezett Szathmári Pap Károly Nemzetközi Fotográfiai Fesztivál keretein belül rendezik meg.

 
Az elmúlt év kiemelkedő eseményeit bemutató tárlat létrejöttéről, illetve hagyományáról a megnyitó résztvevőit köszöntő Tóth István beszélt.
 
Az alapító elnök a táraltban szereplő képek kapcsán kiemelte, többek között azt láthatjuk, hogyan ünnepelték 2021-ben a magyar kultúra napját Debrecenben és Nagyváradon. Hozzátette, mivel minden évnek megvan a maga sajátossága, így a fényképek zöme a tavaly még az emberiséget sújtó világjárvány témáját mutatja be. Az idei kiállítás győztes fotóját illetően Tóth István úgy fogalmazott, az alkotás több szempontból is csodálatos.
 
A tárlatot Stanik István nyitotta meg, aki sok mindenben segített, hogy a Bihari fotóriporterek pályaműveiből kiállítás nyílhasson. Mint mondta, több szempontból is kötődik a kezdeményezéshez: élete nagy részét Nagyváradon töltötte, szerkesztőként sokat dolgozott sajtófotókkal. A debreceni Partium Ház szakmai igazgatója hangsúlyozta, a jó sajtófotónak önmagában is hírértéke van. Hozzátette, ahhoz, hogy a fotó érdekes hírt közöljön, egy kis feszültségnek, valami váratlannak, a megszokottól eltérőnek kell szerepelnie a felvételen. Ezeket a szempontokat jól szemlélteti az idei győztes fénykép, melyen a kiváló sajtófotó összes elemét be lehet mutatni – tette hozzá Stanik István, aki azt is kiemelte, a tárlatot legelőször a Partium Házban mutatták be, de a tervek szerint a nagyszalontai és a margittai fotókedvelők is megtekinthetik majd az alkotásokat. Addig azonban a fotóriporterek 2022-es kiállítása július második hetéig a Makk Kálmán Mozi Galériában állomásozik. Városunkban a kiállításmegnyitó egyben a Nyári Művészeti Fesztivál 0. napja volt, így az alkalmat zenés előadás színesítette.
 


Kapcsolódó képgaléria:



Add a Twitter-hez   Add a Facebook-hoz   Add az iWiW-hez
 
     
     MENÜ:  
  Címoldal | Városi hírek | Kulturális hírek

Impresszum | Elérhetőségeink