2025. február. 7, péntek
 
  Címoldal | Városi hírek | Kulturális hírek  
     
  Városunk érdekességeiről írt köteteit mutatta be Hudák Attila
2025-01-27 13:54:53, Városi hírek


A Hídi Csárda helyén iskola, a Vigyorgó helyén pedig benzinkút? Ma már nehezen tudnánk ezeket a jól megszokott helyeket így elképzelni, pedig városunk lakói a XX. század első felében még minden bizonnyal így használták a fent említett épületeket.

 
Ezekre és még sok más településünkkel kapcsolatos érdekességre hívta fel a figyelmet Hudák Attila helytörténet-kutató január 16-án a Művelődési Ház Erdélyi Gábor termében megtartott két különálló kötetének bemutatója alkalmával. 
Az „Adalékok Berettyóújfalu településtörténetéhez” és az „Egy tanyasi iskola Andaházán” című kiadványok a Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett rendezvénysorozat keretében kerültek bemutatásra.
 
A kötetből többek között az is kiderül, hogy egyik-másik évben hány fő alkotta az osztálylétszámot, és az oda járó gyerekek milyen órarend szerint tanultak. Személyes dokumentumok alapján pedig még egy korhű bizonyítványba is betekinthetünk.
 
A szerző által említett érdekességeken túl a kötetből többek között az is kiderül, hány helyi lakosnak volt telefonja az 1900-as évek elején, és hova kellett eljárniuk azoknak, akik településünk első artérzi kútjaiból szerettek volna vízhez jutni.
A varosunk múltja iránt érdeklődők a köteteket beszerezhetik a szerzővel való kapcsolatfelvétel után, melyet a facebookon keresztül Hudák Attila részére küldött privát üzenet formájában tehetnek meg, vagy felkereshetik a helytörténet-kutató you tube csatornáját is.
A könyvbemutatón a szerzővel Csarkó Imre történész beszélgetett.
 


Kapcsolódó képgaléria:



Add a Twitter-hez   Add a Facebook-hoz   Add az iWiW-hez
 
     
     MENÜ:  
  Címoldal | Városi hírek | Kulturális hírek

Impresszum | Elérhetőségeink