2025. december. 3, szerda
 
  Címoldal | Városi hírek | Kulturális hírek  
     
  Fellobbant a hitet jelképező gyertya lángja városunk adventi koszorúján
2025-12-02 14:43:17, Városi hírek


Városunkban is megtartották az első adventi estét november 30-án. Berettyóújfalu lakossága a hagyományokhoz hűen ezúttal is közösen készül az ünnepre.

 
Ebben az évben újfent adventi műsorok várják az érdeklődőket a négy vasárnapon 16 órától. Az első alkalom fellépője a nagygalambfalvai születésű Benedekffy Katalin énekművész volt. A Csokonai Nemzeti Színház magánénekese Turpinszky Gippert Béla operaénekessel kiegészülve adott szívet és lelket melengető koncertet a Makk Kálmán Moziban.
 
A gyertyagyújtások most is a Kálvin téren zajlanak, amely megint csodálatos, a tavalyinál is szebb fényárba borult. Idén is felállították a Czigándy Varga Sándor szobrász-, valamint Vargáné Kőrösi Viktória festőművész által készített betlehemet, melyet – a díszkivilágítással együtt – vízkeresztig lehet megtekinteni.
Muraközi István köszöntőjében arról beszélt, az adventi készülődés minden ember szívében és lelkében nagyon fontos szerepet tölt be.
 
Az első adventi alkalmon a Berettyóújfalui Református Egyházközség teljesített szolgálatot, közreműködtek a Szivárvány Református Óvoda apróságai, a hittanos gyerekek, valamint az egyházközség énekkarának tagjai.
 
Isten igéje Majláth József református lelkész tolmácsolásában Ézsaiás próféta könyve 9. fejezetének 5. verséből szólt a jelenlévőkhöz.
 
Az adventi koszorú első, hitet jelképező gyertyáját a Közintézmények Szolgáltató Irodájának vezetője, Ulicsné Erdős Erzsébet gyújtotta meg, aki az idei város napján Fráter László-díjat kapott.
 


Kapcsolódó képgaléria:



Add a Twitter-hez   Add a Facebook-hoz   Add az iWiW-hez
 
     
     MENÜ:  
  Címoldal | Városi hírek | Kulturális hírek

Impresszum | Elérhetőségeink